Irány Orissza!

2019.12.09. Irány Bhubaneswar!

Nemsokára leszállunk Bhubaneswarban. Vegyes érzesek kavarognak bennem. Egyszerre olyan mintha hazajönnék. Közben pedig azért sok alkalmazkodás és kulturális váltás szükséges, ami azért az indiaiak szerint nekem nagyon könnyem megy, én nem így  érzem. Tegnap este óta egy megmagyarázhatatlan mély szomorúság van rajtam. Azt hiszem túl sok megható pillanat volt az elmúlt napokban, túl keveset aludtam, és túl sokminden vár rám itt, amivel kívül-belül meg kell küzdenem. 

Az ünneplés azonban még nem ért véget. Holnap folytatjuk.  :)

Azt hittem, hogy Bhubaneswarba  érkezve beáll a nyugalom. Nem így lett. 

Abban a szobában fogok lakni ismét, ahol már közel két évet töltöttem. Ez egy nagyon pici és sötét szoba, de közel van a tanáromhoz, egy énekes család házának egy szobája. Belépve elöntött  a nyugalom, és a megérkeztem érzés. Azt hiszem, ez volt, és most is, az új életem bölcsője. Ez az a hely, ahol verejtékkel elkezdtem hinni magamban, és a határaimat sokszorosan átléptem kihúztam magam a csávából. Ez az a hely, ahol magamra tudtam figyelni, és megtudtam mennyi erő van bennem. És ez az a hely, ahol megtanultam, hogy az élethez csak pár nagyon egyszerű dolog kell, és sokkal boldogabbak vagyunk külsőségek nélkül, habár azokra is szükség van, mert ezek az eszközeink. Megtanultam a külső és belső dolgokat egyformán értékelni. Persze ez nemcsak ennek a helynek köszönhető, és ha mutatok róla egy képet, lehet nem fogjátok érteni. Van vagy hat négyzetméter, nappal is vaksötét, párás, zajos…de biztonságban vagyok, ami itt fontos. 

Szóval megérkeztem, lefürdöttem abban a jó hideg vízben. :) Majd felmentem a Nazia Anyukájához, aki ebéddel várt engem. Nem is akármilyennel gluténmentes csapátit csinált nekem Jowari lisztből. Még azt is megkérdezte, hogy zavar-e engem, ha húst eszik velem egy asztalnál (természetesen nem). Elképesztő. Iszonyatosan zavarba ejtő. Egyébként nem szokták a vendégszobában megszállókat így fogadni, de engem nagyon szeretnek. Egy muszlim művész család egyébként. 

Csak itt kezdődik a java. Lefeküdtem aludni, mert az elmúlt napokban, sőt hetekben nem sokat aludtam. Rahulnak, a tánctanáromnak megígértem, hogy ma este megyek hozzá. Egyszercsak másfél óra múlva dörömbölnek az ajtómon, és jelezte az egyik kislány, hogy Rahul soffőrje vár rám. Gyors összekaptam magam. Ez Indiában mindig így van. Egy biztos csak, nem úgy lesz, ahogy tervezted. :) Beültem a kocsiba. Hát nem divat, hogy a mesterem kocsit küld értem. Megérkeztem, és nagy szeretettel vártak, de kb. 5 percet töltöttem ott, mert azonnal indultunk Puriba. Puri az a hely, ahol az előző mesteremmel tanultam kilenc évig. Rahulhoz 2015-ben jöttem ICCR ösztöndíjjal. Szóval az idő alatt míg itt voltam hetente jöttem Rahullal Puriba, és míg ő a Jagganath templomban tett látogatást, addig én a mi kis templomunkba mentem el az esti programra, és közösen énekeltünk Nitai Chaitanyanak (Ők állnak az oltáron). Tudom, hogy kívülről úgy tűnik, hogy mit keresek ott pár öreg emberrel, de higgyétek el, hogy számomra ennél jobb esti programot nem tudok elképzelni. 2006-ban töltöttem ott először hat hónapot, és évente visszajöttem. Szóval itt is családtagként fogadnak. Rögtön nekem kellett előénekelni vagy négy-öt éneket. Sajnos Puri Maharaj már eltávozott néhány éve, ő azért hiányzik. Ennél többet erről nem tudok írni, mert akkor úgy kezdek majd írni, amit ti nem tudtok elolvasni. Legyen elég csak annyi, hogy bármennyire is nem akarom, engem ez mindig mindig elragad. 

Rahul egy izraeli tanítványa is velem volt, és egy óra múlva visszamentünk a Jagannath templomoz, és oda  nem mehetünk ugyan be, de azért tiszteletünket tettük kívülről. A Grand roadon még elhaladtunk a táncterem előtt, ahol az előző mesteremmel tanultam. Orissza olyan nekem, mintha egy élő dolog lenne, mert az is. Ahogy megérkeztem minden porcikájával üdvözölt. És úgy alakultak a dolgok, hogy Jagganath azonnal látni akart. Mondjuk ő mindig lát szerintem. És Nitai Chaitanya, a kis templom, ahol szintén sok éve otthon érzem magam, és a hely, ahol először tanultam. 

Bhubaneswarba visszaérve még elhaladtunk a Lingaraj templom melett és Srjan mellett is, ahol hivatalosan tanultam az ösztöndíj alatt. Szóval nem tudom mennyire jön át, de elképesztően zavarba ejtő a kapcsolatom ezzel a hellyel és mindenkivel itt. 

Jay Jagganath! 

Jöhet a pihenés és a holnapi nap…