Henna party


A második nap már sokkal hangosabb volt, mint az első. Nagyrészt énekeltünk és táncoltunk, illetve mindenkit kifestettek hennával. A lány és a fiú külön kezdi a készülődést, később aztán a fiú party is megjelenik. A menyasszony kezeit is kifestik, ez reggeltől estig tart. A férj nevének betűit elrejtik jövendőbelije henna festésében, amit meg kell találni. Persze mi is kaptunk gyönyörű mintákat a tenyerünkbe. Megtudtam, hogy amennyiben nem sötétedik be a minta, az azt jelenti, hogy a férjem (vagy annak hiányosságban a barátom) nem szerelmes belém. Szóval mindenki leste a tenyerét, ami folyamatosan sötétedik egy nap alatt. Az enyém úgy tűnik elég sötét.  :)

Az egyik legszebb pontja volt ennek a három napos  esküvőnek, mikor magyarul énekeltünk Saumyának. Hosszan húztuk, igazából már előző nap kellett volna megtörténni, mindenki valami őrületes bollywoodi produkcióval készült,  szóval úgy éreztük leülne a buli, ha mi ott magyar népdalokat érdekelünk. Végül megtaláltuk a megfelelő időpontot. Az egy megható pillanat volt mindannyiunknak. Azt hiszem azért is volt kicsit hamis, mert a hangunk el-elcsuklott, próbáltunk nem elérzékenyülni,  miközben Saumya szeme is csillogott a könnyfátyoltól. Saumyáról még nem írtam azt hiszem. Ő három évet töltött Magyarországon, mint Kathak (egy fajta indiai tánc) táncművész és tanár. Szóval kollégákat, tanítványokat, barátokat hívott meg. Huszonnégyen voltunk magyarok, ha jól számoltam. Azon a ponton tisztán lehetett érezni mit jelentünk neki mi és a nálunk töltött idő. Neki ugyanúgy otthona Budapest, mint nekem Bhubaneswar. Kapott tőlünk egy fotó albumot is, ami az itt töltött közös programokon, bemutatókon készült.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szembesülés magammal és Indiával

Egy csendes nap a maharikra emlékezve

Saraswati Puja