Bhubaneswarból

2020.02.08.  Saraswati Puja áldása, hogy ismét futok reggelente. Itt egy kicsit nehezen mozdulok ki,  mert sok szem követi minden lépésemet. Imádom az ilyen kimozdulós reggeleket. Szinte függő vagyok. Persze a testre is nagyon áldásos hatásai vannak javítja a keringést, anyagcserét, jobban alszom, javul az állóképességem, edzi az immunrendszerem. A legfontosabb mégis, hogy mentálisan teljesen helyre tesz. Itt Indiában egyébként is egy élmény reggel kimenni egy parkba. Sokan sétálnak reggel hat és nyolc kötött, illetve naplemente idején is. A parkba sétáló bérletet lehet kapni erre az időszakra. Kevesen futnak csak. Én magam is fél időben futok és utána sétálok. Van még mit mozognom a napban. :) Az elmúlt héten megjelent egy férfi, aki hahota jógázik. Leül egy padra, előre hajol, a szívére teszi a kezét, majd hirtelent hátra veti magát,  az ég felé emeli a kezeit és a tekintetét. A lábait is vízszintesen előre dobja és teljes szívből kacag kissé erőltetve. Ez per

2020.01.10. Jó régen írtam már. Ahogy beköszöntött ez az év én azt hiszem hangulatot váltottam. Mindig eljön az a pillanat, mikor igazán megérkezek ide, és már nem érdekel más. Az év első hete elég nehéz volt érzelmileg. A dráma kezd kiterjedni térben és időben. Az életem szappanoperája soha nem látott fejezeteket bontakoztat ki, amelyen én belül csak csendesen mosolygok. Az érzelmek végtelen spektrumát járjuk át rövid időn belül, és ha már így, akkor legyen mindenből a maximum. Mert miért ne? Néhány napja volt egy portugál Odisszi táncos vendége Rahulnak, aki kérdéseivel fantasztikus témákat érintett, mi pedig ittuk Rahul szavait, ahogy a Jagannath templom béli shakta, saiva és vaishnava imádatról beszélt. A legizgalmasabb téma mégis a mahari tradíció volt számomra. A maharik templomi táncosnők voltak, akik tulajdonképpen Jagannath feleségei, és a napi tánc felajánláson kívül teljes életüket Jagannathnak szentelték. Akiknek ez egy kicsit ismeretlen, azoknak íro

2019.12.31. Itt Indiában az ünnepek másként telnek. Nekem eléggé sűrű volt. Igazság szerint 2004 óta járok Indiába, és már voltam egyszer korábban  is itt Karácsonykor ha jól emlékszem, az elmúlt sok évben 2014-től mindig ilyenkor jövök. Tavaly kivételt tettem, de idén nem tudtam ellenállni. Persze  hiányzik az otthoni Karácsony azért. Tudom a legtöbben csak panaszkodnak, hogy mindenki vásárol, meg tömeg van, de szerintem az egy öröm, ha leshetem a másik kedvét, és úgy vásárolok, készülök, hogy elképzelem, hogy mennyire fog örülni. De lehet én túl egyszerű vagyok.  Azért jövök ilyenkor, mert itt ilyenkor van a fesztivál időszak. A másik, hogy otthonról a munkámból ilyenkor könnyebben szabadulok, mert mindenki  el van foglalva és harmadik dolog, hogy fázom. A legfontosabb, hogy ilyenkor van itt két nemzetközi Odisszi Fesztivál egymás után. Erről írok egy külön bejegyzést majd. Tegnap lett csak vége.  Karácsony olyan szokásos indiai hétköznapként telt,

2019.12.26. Imádom a reggeleket. Mikor kinyitom a szemem, még nem tudok megmozdulni, de már érzem az erőt, hogy meghozzam a döntést. Még fogalmam sincs hogyan lesz erőm a következő huszonnégy órához. Végül egy kettős érzés jön, amikor tudatosul bennem egy kép, hogy mennyi dolgot hagytam el az elmúlt hetekben. Most egy intenzív szűrőben vagyok, és csak remélem, hogy maradt valami hátra belőlem, amivel tovább tudok menni. Csak nehezen tudok benne hinni, hogy egyáltalán képes leszek felkelni. … Elképzelem, hogy ma kitalálok valamit, hogy miért nem tudok táncolni, és mikor találok egy jó érvet, akkor megnyugszom. Közben meg tudom, hogy hamarosan még a reggeli fürdésig kiszóródnak a rostán a kifogásaim. Értékelném, ha nem jönnének vissza minden nap. Ez így is lesz, csak idő kérdése.  Na de miért is vagyok ki, és nincs időm írni se. Még valamikor huszonharamadikán kezdődött az Odissi International Festival, ami három napos volt és reggeltől estig mentek az Odisszi bem

2019.12.19.  Szembesülés Már jóideje itt vagyok. Ez itt egy igazi tükör. Bő másfél éve voltam itt utoljára és ezalatt elveszítettem valamit a táncomból. Nem mintha ezt nem tudtam volna, de most nehéz szembesülnöm. Olyan, mintha csak egy üres lényegtől mentes keretem lenne. Rahul mindig azt tanítja, hogy ő nem tud megtanítani táncolni, csak egy keretet tud tanítani, magát a technikát, amely tiszta keretben meg tud mutatkozni a tánc, ami bennem van és nekem kell felfedezni. Jobban meggondolva a keretem is eléggé megkopott. Akkor mim van egyáltalán. … Nem baj… Azért vagyok itt, hogy ... 2019.12.21. Bármennyire is furcsa sikerült megfáznom. Nappal harminc fok van, éjjel olyan tizenöt. Most azért lehűlt kicsit. Van itt egy csomó szabály, amit be kell tartani. Mert egyszerűen ők élnek ezen az éghajlaton, és ha mondják, hogy hideg van, akkor el kell fogadni és sapkát venni például. Azért tegyük hozzá, hogy tizenöt fokban aludni nem olyan kellemes. Egy hete még ventillá

2019.12.16 Ne gondold, hogy  a tánctanulás csak lépések gyakorlásából és önfegyelemből áll. Az érzelmek kontrollálása csak az alap, a tiszta anyag, amivel utána dolgozhatunk. Erre jön az, hogy az érzelmeket elő kell tudni hívni, amikor szükséges, meg kell élni, és ezt mutatni is kell, hiszen előadó művészetről beszélünk. Ahol saját magunkat bevonjuk, és ezáltal a környezetünket egyfajta kommunikációba. De mi kell még ehhez? Meg tudok én mutatni olyan érzelmet, amit nem éltem meg? Hát nem. Rahul szerint élettapasztalatra van szükség. Szóval meg kell élni az érzelmeket, tapasztalatokon keresztül. És hát ugye nem csak a jókat.  Ma volt dráma rendesen. Inna készül az első nagy bemutatójára, és ilyenkor nagy nyomás alatt van. Én meg borzasztóan nehezen viselem, úgyis, hogy nem engem zavarnak el gyakorolni, és küldenek utánam, hogy ne sírjak, hanem gyakoroljak. De persze már én is átestem ezen. Ezután egy fejmosás következett mindkettőnknek, amiben megerősített minket

2019.12.12 Fotózás Ma reggel, mikor odaértem, mesterem még akkor kezdte a saját gyakorlását, így abba én is bekapcsolódtam. Ezt először akkor éltem meg, mikor Rahul Magyarországon volt. Ott reggelente együtt táncoltunk és edzettünk. Ő mindenhová beenged, persze alapvetően szerintem szeret egyedül gyakorolni. A  tánchoz való hozzáállását volt lehetőségem magamba szívni. A tánc bennem zajlik, és napról napra be kell lépnem ebbe a világba. Na erről majd később.  Ma fotózás volt. Innának szüksége volt fotókra az első bemutatójához, ami két hét múlva lesz a Nemzetközi Odisszi Fesztiválon. Megkért, hogy sminkeljem ki, Rahul pedig adott neki egy szárit, mert a fellépő ruhája még nincs kész. Ez így szokott lenni. Én konkrétan a bemutató előtt egy órával kaptam meg. Már kisminkelve indulásra készen vártam. Na itt megtanulod, hogy ne izgulj semmin, mert minden megoldódik. A másik lehetőség, hogy megőrülsz és mindenkit leordítasz, de ez nem opció, mert csak bámulnának rád és nem érte

2019.12.11. A tánc alapjai, első táncóra Rahul az első órára Budapest pólóban érkezett, amit tőlem kapott még korábban. Most is hoztam neki egyet, mert szereti a pólókat, főleg a különlegeseket. Ma másfél óra alaplépés gyakorlással kezdtük. Tudtam, hogy így lesz és nem koreográfiákat tanulok rögtön. Azt hittem nem fogom bírni, de egész jól ment. Rahul is elégedett volt velem, ami meglepő. Az itteni klíma jót tesz nekem. Egészen más a mester előtt gyakorolni. Sokkal mélyebb és persze fárasztóbb. Rahul sosem hagyja ki az alapokat. A saját gyakorlásából sem, és mikor tanít, akkor is ezt tartja legfontosabbnak. Az alaplépéseken keresztül formálódik a test, ez az, ahol legyőzöd a tested korlátait, lemorzsolod a felesleges mozdulatokat, és közben az elmédet is betöröd. Ennek azért sok szintje van, de közben végig meg kell őrizd a tánc iránti lelkesedésed. Ez magától nem történik meg. Legalábbis aki nem ebbe a társadalomba született, azzal nem. Idő és tudatosság kell hozzá, meg al

2019.12.10. A születésnapom Az ünneplés sorozat nem ért véget. Bhubaneswarba érkezve rögön másnap volt  a születésnapom. A legnagyobb ajándék, hogy itt lehetek, és végre magammal vagyok.  Sosem szoktam beteg lenni Indiába érkezve, de lehet, hogy most túl sok mindent összeettem. Plusz a tegnapi Puri utazás elég gyomor mozgató volt. Kicsit gyorsan jöttünk visszafelé, szóval sikerült megszabadulnom éjjel a gyomor tartalmámtól. Lehet kicsit izgultam is a mai első órától, mivel több mint másfél éve nem táncoltam a mesterem előtt. Hát elég gyenge voltam reggel, de azért összeszedtem magam, és 10-re átmentem Rahulhoz. Elképzeltem, hogy hogy fogok reagálni mikor leszid, hogy hogyan táncolok. De igazából semmi erőm nem volt, így bár sohasem hozok fel mentséget, gondoltam egy mentségem már lesz. Mondjuk nem is kell kifogás, mert Rahul azonnal látja azt is, ha valamin örlöm magam legbelül és mond hozzá pár szót, hogy segítsen. Az, hogy mentálisan kész legyek az órára még fontosabb min

2019.12.09. Irány Bhubaneswar! Nemsokára leszállunk Bhubaneswarban. Vegyes érzesek kavarognak bennem. Egyszerre olyan mintha hazajönnék. Közben pedig azért sok alkalmazkodás és kulturális váltás szükséges, ami azért az indiaiak szerint nekem nagyon könnyem megy, én nem így  érzem. Tegnap este óta egy megmagyarázhatatlan mély szomorúság van rajtam. Azt hiszem túl sok megható pillanat volt az elmúlt napokban, túl keveset aludtam, és túl sokminden vár rám itt, amivel kívül-belül meg kell küzdenem.  Az ünneplés azonban még nem ért véget. Holnap folytatjuk.  :) Azt hittem, hogy Bhubaneswarba  érkezve beáll a nyugalom. Nem így lett.  Abban a szobában fogok lakni ismét, ahol már közel két évet töltöttem. Ez egy nagyon pici és sötét szoba, de közel van a tanáromhoz, egy énekes család házának egy szobája. Belépve elöntött  a nyugalom, és a megérkeztem érzés. Azt hiszem, ez volt, és most is, az új életem bölcsője. Ez az a hely, ahol verejtékkel elkezdtem hinni magamban, é

2019.12.08 Az esküvő napja Elérkezett a várva várt nap.  A sok zenebonából elérkezünk egy újabb megható pillanathoz, magához az esküvői szertartáshoz. Tudni kell,  hogy ez egy hindu-szikh (mennyasszony-vőlegeny) esküvő, és mivel mindketten Európában éltek, ezért tartalmaz nyugalmasabb részeket, számunkra otthonos zenékkel. Szóval a három napos ceremónia fel van osztva, hogy melyiket melyik tradíció szerint ünneplik. Az első két nap hindu szertartás volt,  a harmadik nap pedig maga az esküvő szikh hagyományok szerint zajlott. Mindenek előtt a legmeghatóbb az volt, ahogyan a két család szeretettel fordult egymáshoz. Rengeteg apró szertartás nemcsak a fiatalokat, de a két családot is összeköti és ebben a család tagjai is részt vesznek. Az extra toleranciát pedig fenénk mutatták, mert azért elég sokan voltunk. Sokan igyekeztek azon, hogy mi is jól érezzük magunkat. Én a magam részéről abszolút nem éreztem, hogy kulturálisan egy ennyire idegen helyen voltam. Nemcsak azért mert s