Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2020

Chennai első napja

Kép
2020.02.08. Most jártok először Chennaiban. Rögtön elmentem egy indiai táncos üzletbe pár dologért, még csak úgy szétnézni. Közben iszonyatosan éhes és szomjas voltam,  úgyhogy kerestem egy jónak látszó ám egyszerű éttermet. Ez tényleg egy szimpla hely volt, de a dósát banánlevélen kaptam.  Hirtelen túl sok program jött szembe,  így a táncot választottam. Beültem egy bharatanatyam előadást megnézni. Szuper volt,  de azért én továbbra is Odisszit nézek legszívesebben.  Hazafelé vettem pár gyümölcsöt,  de ahogy közeledtem a szálláshoz, egyre nagyobb tömeg fogadott. Mindenfelé vidámpark és valami felvonulás, ettől aztán lépni is alig lehetett a motorok és autók között. A felhajtás közepén egyszercsak ott találtam magam egy négyszögletű tó partján. Körbe rengeteg ember,  és a tóban egy kivilágított tutaj, amin emberek zenéltek. Közben megtudtam a mellettem ülőktől, hogy Shiva, akit Kapaleeshwarar formájában imádnak itt, és hitvese Karpagam

Lendületben

Kép
2020.02.08.  Saraswati Puja áldása, hogy ismét futok reggelente. Itt egy kicsit nehezen mozdulok ki,  mert sok szem követi minden lépésemet. Imádom az ilyen kimozdulós reggeleket. Szinte függő vagyok. Persze a testre is nagyon áldásos hatásai vannak javítja a keringést, anyagcserét, jobban alszom, javul az állóképességem, edzi az immunrendszerem. A legfontosabb mégis, hogy mentálisan teljesen helyre tesz. Itt Indiában egyébként is egy élmény reggel kimenni egy parkba. Sokan sétálnak reggel hat és nyolc kötött, illetve naplemente idején is. A parkba sétáló bérletet lehet kapni erre az időszakra. Kevesen futnak csak. Én magam is fél időben futok és utána sétálok. Van még mit mozognom a napban. :) Az elmúlt héten megjelent egy férfi, aki hahota jógázik. Leül egy padra, előre hajol, a szívére teszi a kezét, majd hirtelent hátra veti magát,  az ég felé emeli a kezeit és a tekintetét. A lábait is vízszintesen előre dobja és teljes szívből kacag kissé erőltetve. Ez per

Saraswati Puja

Kép
2020.02.01. Saraswati Puja Rahul házában nemcsak táncolunk de a hindu ünnepekhez is csatlakozunk, amiből minden hétre jut egy legalább. Persze vannak kiemeltek, ilyen például a Saraswati Puja. Saraswati a tudás és művészetek istennője, ezen a napon minden hindu családban és templomban őt imádják. A bonyolult szertartást speciális étel felajánlást követi, amit a vendégekkel együtt eredetileg banán levélen tálalnak.  Ettől a naptól Jagganath leveti a téli ruháját, szóval itt innentől már tavasz van.  Kezdetben nem értettem miért neveznek itt télnek bármit is, de elfogadtam, hogy itt a tél olyan, mint nálunk egy közepes augusztusi nap. Az év többi részében folyamatosan mindenhol izzadsz.  Most úgy adódott, hogy mindhárman, Rahul külföldi tanítványai, itt vagyunk egyszerre, így megragadtuk az alkalmat, hogy egy közös képet készítsünk Rahullal és később Naziával is. Inna Izraelből, Mio Japánból és én Magyarországról.