Fotózás

2019.12.12 Fotózás

Ma reggel, mikor odaértem, mesterem még akkor kezdte a saját gyakorlását, így abba én is bekapcsolódtam. Ezt először akkor éltem meg, mikor Rahul Magyarországon volt. Ott reggelente együtt táncoltunk és edzettünk. Ő mindenhová beenged, persze alapvetően szerintem szeret egyedül gyakorolni. A  tánchoz való hozzáállását volt lehetőségem magamba szívni. A tánc bennem zajlik, és napról napra be kell lépnem ebbe a világba. Na erről majd később. 

Ma fotózás volt. Innának szüksége volt fotókra az első bemutatójához, ami két hét múlva lesz a Nemzetközi Odisszi Fesztiválon. Megkért, hogy sminkeljem ki, Rahul pedig adott neki egy szárit, mert a fellépő ruhája még nincs kész. Ez így szokott lenni. Én konkrétan a bemutató előtt egy órával kaptam meg. Már kisminkelve indulásra készen vártam. Na itt megtanulod, hogy ne izgulj semmin, mert minden megoldódik. A másik lehetőség, hogy megőrülsz és mindenkit leordítasz, de ez nem opció, mert csak bámulnának rád és nem értenék mi bajod van. Ebből is látszik hogy a kommunikációhoz adó, vevő, meg csatorna is kell. Bármelyik hiányában nem történik meg. Ennyit a stresszkezelésról. 

Szóval Rahul fel is adta a szárit Innára, és még megigazította a sminkjét. A legvégső dolog pedig, hogy odaadta a saját gunguruját (bokacsörgőjét), ami a táncos legszentebb eszköze, mint a mantralánc a jóginak. Hozzátette azért, hogy ez nem szokás, mert így az ő tánca el fog veszni, és a karrierje nagy bajban lesz, ha úgy fog táncolni, mint Inna, főleg, hogy szerinte az emberek nem szeretnek táncos férfiakat nézni. Mondjuk én igen!