Walkathlon

2017.11.27
Walkathlon, Bhubaneswar 2017.

Az egészség megőrzése érdekében, az emberek itt Indiaban reggelente úgy 6 és 8 között illetve este naplementekor sétálnak, pesze főleg az idősebb generáció. Kevesebben vannak, akik futnak. A lényeg,  hogy idén először került megrendezésre a Walkathlon, amin 60 felettiek vehettek részt.

Én önkéntesként voltam jelen a rendezvényen, mint Pilates oktató. Mondanom sem kell, hogy a körülbelül 200 résztvevőből összesen öt nő volt.  A szervezői oldalon pedig ketten. Én voltam az egyetlen nem indiai.  A legidősebb versenyző 96 éves volt. Reggel 7kor kezdődött, engem egy önkéntes atléta srác vett fel motorral reggel hatkor. Ahogy céljába értünk én voltam az egyik érem átadó. Utána pedig sokféle programból én voltam az egyik,  ahol pilatest lehetett kipróbálni.

Összességében mindig nagy élmény foleg egy ilyen fantasztikus szervezői csapattal részt venni bármiben. Az orvosom,  aki meghívott erre a programra Spanyolországban töltött egy évet. Az ő személye a mozgatórugója az egész rendezvenynek. Azt hiszem másodállásban motivációs tréner lehetne. A versenyzőknek például 100 méterenként egy biztató pozitív gondolat volt kirakva az út szélére.  A Sport Science India iroda pedig ki van plakátolva ilyen mondatokkal.

Az élet mozgalmas errefelé, hamarosan beszamolok a Konark Fesztiválról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szembesülés magammal és Indiával

Saraswati Puja

Egy csendes nap a maharikra emlékezve